Esküvői Videó Debrecen


Marina és Ádám esküvői videó 2015.


Nóri és Feri esküvői videó 2015.


Hajnalka és Hunor esküvői videó 2015.


Enikő és Gábor esküvői videó 2015.


Marietta és Gábor esküvői videó 2015.


Ági és Sanyi esküvői videó 2015.


Zsani és Tamás esküvői videó 2015.


Erika és Csaba esküvői videó 2015.


Fanni és Zoli esküvői videó 2015.

A régi falusi esküvők valóban egy hétig tartottak. Egy hétig tartottak, mert valódi közösségi élményt jelentettek. Közösen építették a lakodalmas háznál rokonokkal együtt a sátort, amihez valódi faanyag került felhasználásra. Ezt a faanyagot később is tudták használni a háztartásban, mert legyalulták, új dolgokat építettek vele, régi dolgokat kijavítottak, a gyengébb minőségű fát pedig eltüzelték. Így amíg ezeket a gerendákat gyalulták, a sátrat ácsolták több napba is beletelt. Tradicionálisan mindig közösen építették, s nem hívtak ácsokat, szakembereket a sátor készítéséhez, hisz a közös munkával alapozták meg a lakodalom hangulatát..

Ugyanilyen módon az asztalra kerülő fogásokhoz alapanyagot szolgáltató állatokat tyúkokat, disznót, bárányt, marhát, hol mi jutott, közösen vágták le és dolgozták fel. Teljesen egyértelmű volt mindenkinek, hogy a főzés, sütés a menüsor elkészítése, valamelyik koridős és jól főző rokon hölgy vezetésével történik, amiben szintén sokan részt vettek. A sütemények sósak és édesek elkészítése pedig egyrészt az esküvői család, de nagyobb részt a lagziba érkező vendégek hölgy tagjainak feladatai közé tartozott. Sőt külön öröm volt, ha valakié jobban ízlett, gyorsabban elfogyott, mert egy-egy recept, egy-egy sütemény készítője így külön rangot vívhatott ki. A rendelkezésre álló levágott állatok miatt alakult ki a klasszikus lakodalmi menüsor. Ez áll a tyúkhúslevesből, főtt húsokból, pörköltből, disznótorosból, hurkából, kolbászból és természetesen töltött káposztából. S ezeknél a fogásoknál is fontos volt, hogy minden esküvői családnál felbukkanjanak azok az egyedi ízek a hurka, kolbászban és a töltött káposztában, ami az ő ízlésvilágukra jellemző. Így ezt a menüsort is elképzelhetetlen volt, hogy profi szakács és ne a család készítse, mert akkor oda lettek volna azok a jellemzők, amitől az azonos menüsorok ellenére is változatos a nyári lakodalmas szezon.

A menyasszonyi ruhát ugyan a helyi varrónő készítette, de ez is inkább házi kézműves munka volt, amiben az anyag kiválasztás, a sok-sok próba, amíg a végleges ruha megszületett mind fontos szerepet játszott. A ruha is jól tükrözte az anyagban, elképzelésben és a varrónő ügyességében rejlő lehetőségeket. Nem volt profi ruhatervező, varróműhely és szalon, ahol a menyegzői ruha elkészült. A sátor díszítése, pedig színes papírokból, krepp anyagokból a fiatal lányok feladata volt, mert a fiúk az ácsolásnál és hentes munkáknál segédkeztek.

Alapjaiban azért volt közösségi élmény egy falusi lakodalom, mert szinte mindent a család, a rokonok és az ismerősök készítettek. Ettől volt egyedi és mégis közösségi egy lakodalom, a sok ponton egyébként "amatőr", de a hagyományokra építve és közösség erejét jól kihasználó valódi emberi ünnep.

Két dolog volt, amit azonban nem bíztak a családra, a zenélés és a fotózás. A zenész és a fotós mindig profi volt. A jó zenéhez kellettek a képzett muzsikusok, akik többféle stílust is tudtak prezentálni, ekkor még nem voltak szintetizártorok eltárolható dallamokkal, hanem valódi hangszereken kellett tudni játszani. A jó hangulathoz, elengedhetetlen volt a jó zenekar, itt nem lehetett kockáztatni. A fotós, aki látott a fényképezőgépen keresztül ugyanilyen fontos volt, sőt az ekkoriban készülő stúdió képeken rengeteg utómunkát végeztek, retusálták festették azokat, hogy valóban impozánsan mutasson az ifjú pár. Ma is újra divatban vannak ezek e-session, vagy vintage fotózás néven, a jegyesek esküvő előtti és az ifjú pár másnap reggeli megörökítése. Ezeknél a képeknél is nagyon sok az utómunka, de már nem festéssel retusálnak, hanem  PhotoShop-pal. Az esküvői eseményhez emiatt volt nagyon fontos az ügyes fotós, hogy ezt a nagy közösségi ünnepet, a sok munkát méltón megörökítse. Sőt amiatt is fontos volt a jó fotós, hogy a retusálás is kiváló legyen, mert egy élet emlékeit készíti.



Ma sokszor azt a furcsaságot tapasztalni, hogy ez a kitűnő hagyomány teljesen megfordult, amiben szerepet játszik a technikai fejlődés is. Az esküvőn ma már szinte mindenki profi, a ruhák szalonokból kerülnek ki, a kiválasztott helyszínek profin készülnek az esküvőkre, profi szakácsokkal, pincérekkel. Sőt a teljes esküvő koordinálását rábízzák esküvő szervezőkre. Ezért természetes, hogy a díszítést erre specializálódott designerek csinálják. S ennek ellenére a zenét már elég sokszor szolgáltatják hifitornyok, esetleg DJ, de a gépi zene az gépi zene. A fotókat és filmkészítést pedig valamelyik rokonra bízzák, mert van olyan fényképezőgépe, kamerája, ami erre a célra biztosan jó lesz. Sőt sok esküvői film, vagy fotó készítő érvel azzal, hogy az ő technikai apparátusa drágább és többet tud, mert a rokonnal szemben már nincs más érve.A közösségi élményt a készülődésből kizárjuk, amikor a lakodalmi napon mégis ünneppé és élménnyé válik mindaz, amire oly sokat áldoztunk, akkor annak megörökítését filmes és dramaturgiai tapasztalat nélküli ismerősre bízzuk. Esetleg egy technikai apparátusra, s ezzel egy sor olyan lehetőségeket szalasztunk el, ami ott volt a szemünk előtt. Nem beszélve arról, hogy az utómunkán ma is, mint régen rengeteg múlik. Minél profibb ezen a területen valaki, annál többet hoz ki a nyersanyagból. Más minőségűvé avatja a helyszínen látottakat, hallottakat a kitűnő vágás.



Érdemes talán ma is elgondolkodni a régi hagyományokon, hogy egy esküvőn ki legyen profi és az adott terület szakértője mindenképp és hol engedjünk inkább a közösségi munkának, élménynek teret. Ezeket a régi falusi lagzikat, ha volt benne valakinek része még ma is emlegetik, míg számos kortárs esküvőre ma már nem is emlékszünk, pedig lehet, hogy csak tavaly volt.

A régi falusi esküvők profi szereplői

Andrzej Wajda filmje a Menyegző, meghatározó filmélménye a gimnazista éveimnek. Nem beszélhetünk igazából valami kultikus filmről, mert a kisvárosban, ahol gimnáziumban jártam a második vetítéstől hárman ültek a moziban, ebből ketten mi voltunk a barátommal. A negyedik-ötödik vetítésre viszont végérvényesen ketten maradtunk. S egyetlen olyan film sem volt, amit ennyiszer megnéztem volna gimnazistaként, még a Jedi visszatér sem, pedig ott aztán volt Erő. Ez volt az az időszak, amikor házi VHS lejátszókon német szinkronos, magyar fahangú alábeszélős filmeket lehetett látni. Sőt a Rambo remek volt csak németül is, anélkül, hogy egy szót is értettünk volna belőle. 

A Menyegző Wyspianski drámáját dolgozta fel, amit sok-sok évvel később az egyetemen, drámaolvasó szeminárium keretei között elemezhettem hallgatókkal. Arra a félévre egy másik barátommal, akivel közösen tartottuk a szemináriumot, kifejezetten a Menyegző témakörrel foglalkozó drámákat válogattunk. S csodálatos volt ráeszmélni, hogy az Európai kultúrkörben mennyire meghatározó a menyegző motívuma. Wyspianski drámája verses formában íródott, s a filmnek is egyik magával ragadó motívuma volt a verses beszéd. S ez természetesen nagyon messze áll a vőfélyek kínrímjeitől.

Adott volt ez a meghatározó filmélmény, s később talán emiatt is foglalkoztam drámákkal, rendeztem színdarabokat, elsősorban magyar és Közép-Kelet Európai szerzőktől.  Az első rendezésem Mrozek: Tangója volt az egyetemen, ami többek között Wyspianski drámáját fogalmazta újra. Nagyon karakteresen építettem is a film képi világára, az őrjöngő főhős kiegyenesített kaszával rohangált a színen, s mivel betegség miatt az egyik epizód szerepet is nekem kellett játszani, ez okozta majdnem a vesztem, egy előadáson tényleg majdnem lefejeztek. Sőt a háttérben zajló esküvői készülődéseket úgy jeleztük, hogy valahányszor ki-be sétáltak az ajtón, minden ajtónyitásra a Menyegző zenei dallamai hangzottak fel, a mit a végén felülírt a La Cumparsita Tangó.

Szóval végérvényesen megragadt bennem a film képi és zenei világa, így amikor az én menyegzőm jött el, s meg kellett beszélni a videóssal, hogy milyen típusú filmet szeretnék az esküvőről, akkor egyértelmű volt, hogy olyant, mint Andrzej Wajda: Menyegzője. Sok-sok közelit szeretnék, emberi arcokat a rokonságból, amiből tükröződik a sorsuk. Közvetlen emberi kommunikációt bemutató félközeliket, s a tánc forgatagában mozgó, azzal lüktető táncjeleneteket, ahol szintén az arcon tükröződő érzések láthatók. A közös ritmust megtaláló embereket, de soha nem lábakat, vagy teljes alakos, olykor komikussá váló mozgássorokat. S ekkor a tapasztalt esküvői videós elmondta nekem, hogy ez miért hülyeség, s egyébként is mit szeretnek az emberek és a rokonság.




A menyegző jól sikerült, az életem legjobb bulija volt, s minden szinten kiválóan működött a rendezvény. S ebben fontos szerepe volt a saját magunk által kitalált dramaturgiának A saját magam által előadott és a rokonságból felkért szónoklatoknak köszönhetően, s barátainknak, akik a legbanálisabb esküvői játékot is komoly színházi eseménnyé avatták. Ezután természetesen mindenki izgatottan várja az esküvői videót. A feldolgozott anyag, viszont csak néhány ponton tükrözte, azt, amit szerettem volna. Miután elhoztuk a kész anyagot, s széthordtuk a kész videokazettákat, még egyszer leültem, hogy megnézzem  az elkészült anyagot, amit aztán eltettem, úgy hogy soha többet nem is láttam. Abból a fantasztikusan kivitelezett napból, pedig csak a fotók és ez maradt. S mivel számos területen hiányzik a prémium szolgáltatás, a filmkészítésben és esküvői videózásban jártas operatőr kollégáimmal, azért dolgoztuk ki az esküvői film koncepciónkat, hogy neked már ne kelljen így járni.

A Menyegző